Változó falvaink

Változó falvaink

Magyarország falutípusai az ezredfordulón

Magyarországon 2005-ben 3145 közigazgatási egység volt, közülük 274 rendelkezett városi jogállással (2007. január 1-én már 289 város). A községekben él az ország lakosságának 35 százaléka, valamivel több, mint 3 és fél millió fő. Magyarországon a közigazgatási egységek az esetek túlnyomó többségében megfelelnek a tényleges települési egységeknek, a falvaknak. A községek átlagos lélekszáma 1230 fő, a falvak kereken 60 százalékának a lakosságszáma nem éri el az ezer főt (az ország legkisebb községében az utolsó népszámlálás időpontjában, 2001-ben 12-en éltek, a legnagyobb község lélekszáma meghaladta a 16 ezer főt).

Magyarországon 1989–1990-ben „alkotmányos hatalomváltás” történt; ez nemcsak politikai fordulatot jelentett, hanem kezdetét vette a társadalom és a gazdaság szerkezetének, működési mechanizmusaiknak gyökeres változása is: a monolitikus, az egypárt-rendszeren alapuló államszocialista társadalmi és politikai berendezkedést a pluralista, a magántulajdon alapján álló piacgazdaság s annak társadalmi, politikai intézményei váltották fel (többbpárt-rendszer, parlamentáris demokrácia, polgári jogrend stb.)

E rendszerváltás az ország faluállományára is messzemenő hatást gyakorolt:

• Míg korábban a falvak életét elsősorban külső tényezők – költségvetési támogatások, közigazgatási rang, a településfejlesztési tervekben elfoglalt pozíció, állami beruházások stb. – szabták meg, addig 1990 után a falvak is kiléptek a „települések piacára”. A falvak helyzetét, „életpályájukat” a földrajzi, forgalmi helyzetük, természeti adottságaik, környezetük állapota, munkaerő-piaci helyzetük, a helyi társadalom állapota, a vásárlóerő stb. határozza meg.

• A gazdaság átállását a piaci viszonyokra, a gazdasági környezet átalakulását – pl. az ún. szocialista országok gazdasági szervezetének megszűnése, a fokozódó piaci verseny – recesszió ill. a gazdaság térbeli struktúrájának átalakulása követte. A falvakban működő bányák, ipari üzemek többsége beszüntette működését. Megszűntek, kisebb egységekre bomlottak vagy átalakultak a szocialista korszakban favorizált mezőgazdasági nagyüzemek – állami gazdaságok, termelőszövetkezetek –, a mezőgazdasági termelés ismét egyéni tulajdonban lévő földeken folyik.

• A „váltás” ill. a recesszió következtében 540 ezer fővel csökkent az ipari keresők száma, visszaesett a gazdasági aktivitás (1970-ben 48,3, 1990-ben 43,6, 2001-ben 36,2 százalékot tett ki az aktív keresők aránya). Eközben lényegesen átrendeződött a keresők foglalkozási szerkezete is: a mezőgazdasági keresők aránya a községekben is 11 százalékra csökkent.

Ezek a magyarországi falvak helyzetében bekövetkezett változások ösztönözték a szerzőket arra, hogy 1982 után (amikor az „érett szocializmus” korának falutípusait határozták meg) feltárják a napjainkra jellemző faluformáló folyamatokat, meghatározzák a falvak mai típusait. Miután ma már meglehetősen sok s gyakran egymással ellentétes hatású tényező határozza meg a falvak helyét a településállományon belül s a falutípusokat. Ezért vizsgálatainkat faktor- és klaszteranalízis igénybevételével végeztük. Az általunk használt 27 mutató a falvak állapotának-helyzetének következő komponenseit tükrözi:

• Természeti erőforrások, az agrárgazdálkodás feltételei.
• A falvak helye a településszerkezetben.
• A falvak gazdasági szerepköre.
• Forgalmi helyzet.
• A falvak alapfokú intézményekkel – pl. elemi iskola, háziorvos, gyógyszertár, postahivatal, plébánia-parókia stb. – való ellátottsága.
• A falvak demográfiai-társadalmi helyzete, jövedelmi, vagyoni viszonyok.
• A településfejlődés iránya és üteme.

Egy, a főkomponens-analízis alkalmazásával nyert nyolcfaktoros változat képezte alapját a típusalkotásnak.

A faktoranalízis legfontosabb eredménye, hogy míg a szocialista korszakban a településnagyság és az alapellátás színvonala által befolyásolt folyamatok játszottak vezető szerepet a falvak közötti differenciák alakításában s ezt követte a lakosság foglalkozási szerkezetének és az ingázás mértékének (tehát a munkaerő-piaci helyzetnek) a szerepe, addig napjainkban a munkaerő-piaci helyzet s a köréje szerveződő tényezők (mutatók) differenciálják első renden a falvakat.

A számítások eredményeként nyert faktorstruktúra a következőképpen alakult:

Így pl. az 1. faktort a következő mutatók alakították ki: az aktív keresők aránya, az 1000 főre jutó személygépkocsik száma és az egyéni vállalkozások száma, a 18–X éves lakosságból az érettségizettek aránya, a munkanélküliek aránya, a 4 vagy többszobás lakások aránya, a kereskedelmi vállalkozások száma 1000 lakosra s a városok időtávolsága. Az 1. faktorba sűrített mutatók értékei – az ún. faktorpont-értékek – markáns területi különbségeket mutatnak (28. ábra), egyben kijelölve az ország dinamikusan fejlődő térségeit (Északnyugat-Magyarország, Budapest környéke).

A falutípusok kijelölése klaszteranalízis segítségével történt, a MacQueen-algoritmus felhasználásával; bemenő adatokként a faktoranalízis faktorpont-értékei szolgáltak. A klaszteranalízis sokféle lehetséges eredménye közül egy 25 klasztert eredményező változat mellett döntöttünk. A klaszterek összevonásával hét „fő” és 14 „altípust” képeztünk. Ezek a következők (36. ábra):

I. típus: Agglomerációs települések típusai (102 település)

I. 1. Népes, növekvő népességű, fejlett helyi társadalommal rendelkező települések (34 település)

I. 2. Közepes lélekszámú, kedvező helyzetű, növekvő lakosságú települések (68 település)

II. típus: Az agglomerációk külső övezetébe tartozó települések (218 település)

III. típus: Közepes méretű, stagnáló-csökkenő népességű lakófalvak (482 település)

III.1. Kedvező helyzetű, stagnáló népességű lakófalvak (273 település)

III.2. Átlagos munkaerő-piaci helyzetű, vegyes funkciójú középfalvak (209 település)

IV. típus: Idegenforgalmi funkciójú települések, fürdővárosok (38 település)

V. típus: Rossz munkaerőpiaci helyzetű, közepes méretű falvak, eseteként jelentős agrárszerepkörrel (449 település)

V.1 Közepes méretű, rossz munkaerő-piaci helyzetű, stagnáló népességű falvak (379 település)

V.2 Tanyás falvak, agrárszerepkörrel (70 település)

VI. típus: Jó munkaerőpiaci helyzetű, stabil társadalmú kisfalvak, lakó- és idegenforgalmi funkciókkal (675 település)

VI.1 Magas kiingázó-aránnyal rendelkező (alvó) stabil társadalmú kisfalvak (631 település)

VI.2 Rossz demográfiai mutatókkal, de számottevő idegenforgalommal rendelkező kisfalvak (44 település)

VII. típus: Fogyó népességű elöregedő, rossz munkerő-piaci helyzetű, hátrányos állapotú aprófalvak (911 település)

VII.1 Fogyó népességű, alapfokon ellátatlan ingázó aprófalvak (432 település)

VII.2 Fogyó népességű, vegyes funkciójú, ellátatlan aprófalvak (105 település)

VII.3 Igen kedvezőtlen, helyzetű, munkaerőpiaci helyzetű, de növekvő, fiatalos Aprófalvak (191 település)

VII.4. Rohamosan fogyó népességű, rossz munkerő-piaci helyzetű, jelentős agrárfunkciókkal rendelkező aprófalvak (183 település)

A tipizálás eredményeit értékelve megállapítható:

• 1990 után a falvak (társadalmaik és gazdaságuk) életében bekövetkezett gyors és markáns változások – dezindusztrializáció, a termelőszövetkezetek többségének felszámolása, a munkaerő-piaci helyzet gyökeres átalakulása, az önkormányzatiság visszanyerése, a technikai fejlődés stb. –, folyamatok eredményei, hatásai máig még nem rendeződtek össze, így sokféle, gyakran ellentmondó folyamat, állapot jelentkezik egyidejűleg; például egyes falvakban a demográfiai és a társadalmi folyamatoknak „ellenkező az előjele”. Ez az „összerendezettség” esetenként nehezen értelmezhetővé teszi az egyes típusokat.

• Ugyanakkor a faluállomány egészét tekintve bizonyos homogenizálódás ment végbe. Pl. a keresőkhöz képest a kiingázók aránya minden falutípusban s szinte minden faluban igen magas, 60–70 százalék körül vagy akár afelett alakul. Így ma már ennek a korábban erősen differenciáló tényezőnek mérsékelt a szerepe a típusalkotásban; ma falvaink nagy része lakótelepülés (a községek keresőinek 62 százaléka ingázó). Ugyancsak a faluállomány egyveretűbbé válását eredményezi, hogy szinte teljesen eltűntek a bányász- és ipari községek, részben mert várossá nyilvánították azokat, részben pedig az ipari üzemek és bányák bezárása nyomán. Az agrártermelés háttérbe szorulása – legalábbis az agrárkeresők számán és arányán mérve a mezőgazdasági szerepkör jelentőségét – az agrárfunkciót szorította háttérbe a típusalkotó tényezők közül. (Ma már tarthatatlan az a képlet, mely szerint a falu = mezőgazdasági szerepkörű település).

• Míg a „kemény” adatok alapján valamiféle egységesülés is megfigyelhető a faluállományon belül, a helyi társadalmak állapota, szociológiai jellemzőik, az eltérő vagyoni helyzetből is fakadó eltérések – például a szabadidő eltöltésének módjától kezdve a „kultúrára” fordított összegek nagyságán, az eltérő ízlés, igény, anyagi lehetőségek formálta lakókörnyezeten, a falukép gondozottságán, a lakosság életvitelén, értékrendjén, öltözködési szokásain stb. keresztül az egészségi állapotáig –, a tradíciók erőssége, a társadalom rétegzettsége és még jó néhány, adatszerűen meg sem ismerhető tényező együttes hatására a közösségek rendkívül eltérő „képletekké” állnak össze; a „puha” tényezők differenciáltsága a szuburbiák elit lakóparkjaiban élőktől az „elfekvő” falvak munkanélküli, szegény, szociális segélyeken, esetleg alkalmi munkákon tengődő családjaiig rendkívül markáns. Ám nyilvánvalóan ezen különbségek csak áttételesen jelennek meg adatbázisunkban.

• Így bármekkora adatbázissal, bárminő matematikai-statisztikai apparátussal dolgoztunk is, nyilvánvaló, hogy csak a falvak legfőbb koordinátáit, adattá sűrített jelenségeit vehettük figyelembe a típusalkotásnál. Ám a számtalan lehetséges jellemvonás számtalan lehetséges kombinációja azt eredményezi, hogy minden falu megismételhetetlen egyéniség. Ezt figyelembe kell venni eredményeink értékelésénél.

• Ugyanakkor az egyes falutípusok elterjedésében jelentkeznek bizonyos törvényszerűségek. Egyes térségekben a különböző típusok előfordulási gyakorisága (az 54. táblázatban megyénként tüntettük fel az egyes típusok előfordulását), a különböző típusok eltérő „mixe” jellegzetes „falutájakat” hoz létre. A 44. ábrán feltüntettük azokat az országrészeket, térségeket, amelyeken belül a falutípusok előfordulási gyakoriságában, a „kereskedés” arányaiban bizonyos egyveretűség figyelhető meg.